Olaszország-La dolce vita 

Az olasz konyha valójában sok konyha együttese: minden tartomány a saját történetét főzi. Rómában ez a tészta körül forog: egy tányér cacio e pepe vagy amatriciana után pontosan érted, miért ennyire büszkék a városiak a hagyományaikra és azt is, hogy a carbonara guancialéval és pecorinóval készül – tejszín nélkül, pont úgy, ahogy kell. Dél felé menet Nápolyban a kemence a pizzát kilencven másodperc alatt villámgyorsan sütik és mellé gyakran érkezik egy sfogliatella vagy egy rumos babà, mert ebben a városban a desszert is temperamentumos. Északon a tányéron a hegyek és borvidékek rajzolódnak ki. Piemontban a szarvasgomba és a lassan főtt húsok jelentik a kényelmet, Emilia–Romagnában a friss tészta, a sonka és a parmezán köré szerveződik egy egész déli érzés. A tengerparton Liguria a pestóval bizonyítja, milyen sokat tud a bazsalikom és egy ropogós focaccia is elég ahhoz, hogy elhidd, a legegyszerűbb dolgok néha a legjobbak. Toszkána rusztikusabb: jó kenyér, olívaolaj, levesek és egy szaftos bistecca – mindez egy pohár vörössel olyan természetes párosítás, mintha mindig is így lett volna. A csizma sarkában Puglia a hófehér falak és a sós tengeri levegő mellé krémes burratát és orecchiettét tesz az asztalra, Szicílián pedig az utcai konyha az úr: arancini a kézben, caponata a tányéron, végül egy cannoli vagy forró napon egy kanálka granita és máris élménydúsnak tűnik a nap. Az édességek között érdemes a kézműves fagyit keresni, ahol „gelato artigianale” a tábla és természetesek a színek, ott jó helyen jársz – a rendes pisztácia sosem rikító. A nap ritmusát a kávé tartja: Olaszországban a „caffè” eszpresszót jelent, a cappuccino inkább délelőtti műfaj és a pultnál állva mindig kedvezőbb az ár, mint asztalnál. Estefelé jön az aperitivo, egy spritz vagy egy Negroni mellé kisebb falatok érkeznek, néhány városban „apericena” formában akár vacsorahelyettesítő bőséggel – pont annyival, hogy kedved legyen még kint maradni az utcán. Borban minden tájnak van saját hangja. Piemont komoly vörösei mélyek és hosszan szólnak, Toszkána klasszikusai elegánsak, Venetóban a könnyed buborékok adják a nyári ritmust, Szicílián a vulkáni talaj borai feszesek és fűszeresek. Nem kell mindent ismerni: elég, ha ott kóstolsz, ahol születik és hagyod, hogy a hely meséljen a pohárban. A végén gyakran jön egy korty limoncello vagy egy illatos amaro, ha pedig keményebb lezárásra vágysz, egy finom grappa is belefér. 
A számlán sok helyen szerepel coperto (teríték/kenyér), a szervizdíj néha benne van, néha nincs, ha elégedett vagy, a kerekítés vagy egy visszafogott borravaló jól eső gesztus, de nem kötelező. A lényeg úgyis az, hogy az étel, a hely és a társaság együtt adja ki azt az olasz élményt, amiért mindig lesz okod visszamenni.